Velkommen til Danmark!

2015\08\27

Farvel Danmark!

Túl vagyok az utolsó hétvégén, amit Dániában töltöttem. Épségben hazaértem, bár a gépet majdnem sikerült lekésni. : D Szóval még tartozom pár nap eseményeivel.

Pénteken volt az utolsó reggeli ének, az utolsó tanítás és utoljára volt együtt a kis csapat. : ( Délután megkaptuk az oklevelünket is és kiértékeltük a kurzust mindenféle szempontból. Összességében én nagyon meg voltam mindennel elégedve. Jó volt a szállás, jó volt a kaja (bár a 2. héten több olyan volt, ami nem fog a kedvenc ételeim közé tartozni), jó volt a tanítás. : ) Viszont szerintem a legfontosabb az volt, hogy mindenféle szituációkban magunknak kellett helyt állnunk a dán nyelvtudásunk (néha kis rásegítés angollal :D) felhasználásával. Így sokkal többet lehet tanulni, mint bent az osztályterembe.
Este kaptunk egy széép gyertyafényes búcsúvacsorát. Nagyon romantikus volt. : D Utána pedig kezdődött a party. Nagyon jól éreztem magam.  Azt hinné az ember, hogy egy 20on pár éves nem tud együtt bulizni egy 40 év körülivel, de ez egyáltalán nem igaz. Roptuk a jóó kis retro zenékre, ami nagyon jó hangulatot teremtett.

És jött 2 nagyon mozgalmas nap.

Szombaton 3 ember kivételével mindenki hazautazott. Én (mivel elnéztem a kurzus végének időpontját) 3 nappal később jöttem haza…tapsot nekem! : D De Gábor volt olyan kedves, hogy ő is ott maradt a hétvégére és csak hétfőn utazott haza. És ha már ott voltunk, ki akartuk használni az alkalmat. Szóóval kitaláltunk pár programot.

Reggeli után béreltük bicajt a sulitól. 1 napra 20 korona volt, de azok a bicikliik….szörnyűek! Jó…nem azt mondom, hogy 2-3 km-t nem tudsz vele megtenni. DE ha 35 km-es túrát tervezel, nagyon nem ajánlom. Először elmentünk Vejenbe, mert szerettem volna könyvet venni. Be is szereztem az Álom doktort, aminek nagyon örülök. ^^ Vettem még egy szakácskönyvet is, hogy itthon is tudjak finom dán kajákat csinálni. És tudom, hogy a neten is lehetne recepteket keresni, de az mégsem ugyanolyan…Gyors bevásároltunk a boltba és Jels sø felé vettük az irányt. (ez az a tó, ahol a németekkel voltunk korábban). Ha azt mondom, hogy nagyon nagyon rossz ötlet volt, akkor még nem is túlzok. : D Persze visszatekintve nem is volt olyan vészes, de abban a 3 órában, amit ezekkel a borzalmas bicajokkal megtettünk, nem így gondoltam. : D Nem elég, hogy túl magas volt az ülés, ami kidörzsölte a lábam, de még bele is rúgtam a sárvédőn valami kiálló cuccba, és vérhólyag lett a nagylábujjam hegyén. : ( Ja és persze rossz felé is mentünk, amivel pár km-rel hosszabbra sikerült a túra. Mire hazaértünk jól elfáradtam. Viszont már terveztük a másnapi programot.

Kis kalandunk Esbjergben folytatódott. Vonattal mentünk, bár amikor megtudtunk, mennyibe kerül a jegy (70 korona + 30 korona a helyjegy), kicsit elgondolkodtunk, hogy menjünk-e.  Mondjuk sokáig nem gondolkodtunk. Minden alkalmat ki kell használni, mivel lehet nem lesz rá több lehetőség, és akkor csak bánja az ember az elszalasztott lehetőséget. Az út maga csak fél órás volt, úgyhogy ott állt egy egész nap előttünk. : ) Pont elcsíptük a nemzetközi fesztivál utolsó napját, úgyhogy gyors benyomtunk egy jó kis amerikai hambit. Az enyém happy burger volt 75 koronáért…igen, kicsit sok, de megérte! Nézzétek csak:

img_20150823_120833.jpg

Volt ott minden: fish and chips, olasz cipők, holland palacsinták stb…Én azért hiányoltam a dános sátrat : ( Szerettem volna venni valamilyen dániás pólót, de nem találtam sehol. Majd legközelebb… : ) Jhaaa és a legviccesebb dolog, hogy az angol sátornál egy magyar dolgozott. : D (we've got jobs in london?! :’D)
Immáron teli hassal elindultunk a tengerpartra! Nagyon kalandos utunk volt. Mivel végig a kikötő mellett sétáltunk (hát ez is volt jó pár km.), kilyukadtunk a tengernél, viszont ahhoz, hogy onnan átjussunk a strandra kerülés nélkül, át kellett másznunk ilyen sziklás részen. Még jó, hogy apály volt, így a jó kis iszapba is tudtunk menni.:D De ez a kép sok mindent elárul:

20150823_144320.jpg

Megnéztük a „4 fehér férfit” is és sétáltunk a parton. Nagyon szép volt! Elfogadnék egy kis házikót itt. : )

img_20150823_145846.jpg

20150823_145314.jpg

Leszámítva a sérüléseket, amiket az út során szereztem, nagyon jó kis hétvége volt. (kössz Gábor! :D)

Csodálatos 2 hetet töltöttem Dániában. : ) Következő állomás (remélhetőleg) Helsingør. ;)

"Når vi taler med hinanden,
skaber vi det fælles sprog"

(Niels Brunse:Viden og væren)

 

2015\08\24

uge II.

Halihó!

Kicsit elmaradtam az írogatással… Mondjuk ez a hét nem volt olyan mozgalmas, mint az előző. A délelőttök gyorsan elszaladtak. Elolvastunk már egy-két novellát. A héten viszont már nem csak dán órák voltak. 3 témából lehetett választani (szituációzás, grammatika és politika). Mivel otthon elég sokat nyelvtanozunk, így a politikával foglalkozó „kurzust” választottam, mert azzal annyira nem vagyok képben. Dee most már megvilágosodtam. :D A politikai dolgok mellett beszéltünk még a jóléti államról, oktatásról, és persze arról, hogy miért a dánok a világ legboldogabb emberei. : )

Hétfő délután elsétáltunk Skibelund Krat-hoz, ahol egykor a német határ volt. Legjobb része a túrának persze a kávészünet. :D Miután visszajöttünk, tartottak egy előadást Dániáról, mint jóléti államról. Volt még a héten előadás Carl Nielsen, dán zeneszerzőről és a dán irodalomról. Az irdalmas előadást egy dán író, Kristian Himmelstrup tartotta. Legérdekesebb része az volt, amikor a saját irodalmáról beszélt. : )

Jha igen… emlékeztek még, hogy meglátogattunk dán családokat? És az általam meglátogatott családban volt egy tanár? Mesélték már nekem az este folyamán, hogy van egy magyar tanítónő a suliban. Aztán másnap ez a tanítónő eljött hozzánk, és meghívott minket (A 3 magyart) magához. : ) Szerintem nagyon kedves gesztus volt. A férje dán, úgyhogy tudtuk gyakorolni a nyelvet is. Kaptunk nagyon finom tortát és eltöltöttünk ott egy jó kis estét.

Csütörtökön pedig bevettük Århust. Meglátogattunk 2 múzeumot. Azért a dánok tudják, mitől döglik a légy. Az ún. Moesgaard Museum egyszerűen káprázatos és nagyon érdekes. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Bemutatják a kül. korokat: viking kor, bronzkor stb… de egy percig sem unatkozik az ember. És most volt egy kiállítás a kínai agyagkatonákról is, ami szintén lenyűgöző volt.
A múzeum után megettük a kis madpakke-t (magyarul szendvics  :D), amit reggel csináltunk, és Den Gamle By felé vettük az irányt. Ez egy szabadtéri múzeum, ahol az ember visszautazik kicsit az időben (1500-as évektől az 1900-as évekig). Szintén azt tudom mondani, hogy élőben kell látni. : ) Mire körbegyalogoltuk az egészet, jól elfáradtunk. És persze megint nem volt elég idő, hogy mindent meg tudj nézni. Viszont örülök, hogy lehetőségem adódott eljutni ide is!

utazás kirándulás Dánia Aarhus Moesgaard Museum Den Gamle By

2015\08\16

hétvége

Úgy pörögnek a napok, hogy egyszerűen nincs idő a gép előtt ülni. De most bepótolom az elmaradást :)

A péntek délelőtt ugyanúgy nézett ki, mint a többi nap. A hétvégi menüt nem rakom fel, mert már nem is emlékszem, hogy miket ettünk...upsz. :D Délután Ole bevezetett minket a dán fonetika rejtelmes világába, ami szintén ismétlés volt. Szóval nyugodt szívvel mondom ki, jól tanítanak az ELTE-n. :) És a reklám után... :D jöjjön az este. Egész héten törtük magunkat, úgyhogy ránk fért a hygge... :D Összegyűlt a kis csapat egy kis beszélgetésre, iszogatásra, és persze az éneklés sem maradhatott el. 

Szombaton fonetika kurzus 2.0-vál kezdtük a napot. Délután pedig ellátogattunk Ribe-be, Dánia legrégebbi városába. Szép kis hely. :) Megnéztük a székesegyházat, sétáltunk a városba, és elhagytunk 2 embert. :D szegénykéknek a busz után kellet futniuk. A buszról nézve elég vicces volt, bár az ő arcukon nem ez látszódott. :D Beszereztem néhány képeslapot és bélyeget, úgyhogy remélem megkapja az a pár különleges személy őket, mielőtt hazatérek! :) A kirándulás után este még csocsóztunk, ping-pong-oztunk, de korán le is feküdtünk, mert a hétvége csúcspontja vasárnap jött.

LEGOLAND! :D 

img_20150816_183052.jpg

Szóval maa elmentünk Legoland-be. Itt nem járnak 5, de még 20 percenként sem a buszok (értsd ez alatt, hogy reggel 7 és 12 között egy darab busz nem indul innen Askovból), úgyhogy kapkodnunk kellett reggel a csülkeinket. 9-től volt reggeli, gyors csináltunk szendvicseket és rohantunk Vejenbe (3 km), hogy elérjük a 10:05-ös buszt. Így 11-re voltunk ott. Azért is akartunk korábban menni, mert sajnos csak este 6-ig van nyitva, viszont mindent meg szerettünk volna nézni. Ami nagyjából sikerült is. Egy kicsit megint gyerekek lehettünk. :) Hihetetlen, hogy mennyi minden fel van építve ezekből a kis játékokból, és nagyon kreatív módon. 

img_20150816_182518_1.jpg

Andersennek jár a puszi! :) 

És persze a hullámvasutak is nagyon jók voltak, úgyhogy elég sok adrenalint termelt ma a szervezetem. :D Nem akarom leírni pontosan, milyenek voltak, mert nem akarom lelőni a poént. De mindenképpen érdemes ellátogatni ide! A felnőtt belépő 329 korona volt, és bent nem kell külön fizetni, ha fel akarsz ülni valamire. És lehet még pingukat is látni, valamint van egy Atlantisz rész is, ahol élő tengeri állatkákban lehet gyönyörködni. :) Mielőtt eljöttünk, ettünk egy jó kis pizzát, ami nagyon finom volt.

Eléggé elfáradtunk, de megérte, hogy elmentünk. Ha lehetőségetek van rá, mindenképpen menjetek el! Főleg, ha szerettél vagy még mindig szeretsz legozni. :) Ez egy olyan nap, amire sokáig emlékezni fogok! 

kirándulás legoland Dánia Ribe Billund

2015\08\14

torsdag

Egy újabb napot kezdtünk a reggeli énekléssel. Hivatalosan is megvan a csapat kedvence: Peter A. G. Nielsen - Danmark, dit indre ocean. :D Az óra szokásosan telt. Téma: Miért nincs Dániának bejegyzett szellemi kulturális öröksége az UNESCO listáján. Érdekes téma és elég jól át is rágtuk magunkat rajta. 

Ebéd után a német brigád kitalálta, hogy elmennének a közeli tóhoz. Mivel majdnem minden német autóval jött otthonról, volt elég hely, így mi is elmentünk. Egy kis ízelítő:

sam_2587.JPG

sam_2591.JPG

Sütött a nap, és a szél sem fújt annyira, úgyhogy a bátrabbak fürödtek is benne. Én inkább csak a napsütést élveztem. :) 
Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert 4-től egy újabb előadás várt ránk: a dán művészet. Tulajdonképpen nem volt rossz, de lehet jobb lett volna, ha nem sötétítenek be a terembe... :D 

napi kaja :D : 

img_20150813_123945.jpg

Az ebéd megint fini volt: hal, sali, tojás, krumpli ééés vörös káposzta. nyamii.

img_20150813_182329.jpg

A vacsi sem volt rossz, leszámítva azt a valamit, ami a lila tálkában van. Hát ha kínoznának, akkor sem tudnám megmondani, hogy a (talán) rizsen kívül mi volt benne :D de egyáltalán nem ízlett. Ilyen velem azért elég ritkán fordul elő... :D 
és ugyan ez nem a híres rødgrød med fløde, de ezt legalább nem felejtettem el lekapni: 

img_20150813_184830.jpg

A krém nem volt édes, de nem is volt sós :D mandula volt benne, és mint látjátok a tetején meggyszósz. Remélem éhesek lettetek :D 

Este pedig jött a nap fénypontja. :) 10 kedves család felajánlotta, hogy eltölthetünk náluk egy estét. Felosztottak minket kisebb csoportokra, ahol azt is figyelték, hogy vegyesen legyünk (kezdők, haladók). Én másik 3 emberkével mentem egy nagyon aranyos, tipikus dán családhoz. Anders szellemileg beteg és depressziós emberekkel foglalkozik, de nem pszichológus. Lise pedig tanító a helyi suliban. 3 gyerekük van, 2 otthon is volt. Ők is nagyon vártak minket. Együtt vacsoráztunk és nagyon sok mindenről beszéltünk. A legviccesebb az volt, hogy a dánok nagyon nem értik, mit akarunk mi egyáltalán kezdeni a dánnal. :D Jhaaa...és végre kaptam normális kávét. yesss :D Gyorsan elment az idő. Kb. negyed 12 körül jöttünk el, mivel itt már elkezdődött a suli (szegénykéim), nem akartunk tovább zavarni. Bár ők még szerintem elbeszélgettek volna velünk pár órát. 

Nagyon örülök, hogy lehetőségünk volt találkozni és eltölteni pár órát olyan dánokkal is, akik nem a tanáraink. Nagyon vendégszerető emberek. Most már 182%ig biztos vagyok benne, hogy életem egyik legjobb döntése volt a dán nyelv megtanulása :) 

2015\08\13

gyorsan repülnek a napok

A keddi nap nem volt mozgalmas, viszont elkezdődtek az órák. : ) Mi leginkább cikkeket, verseket és novellákat olvasunk és elemzünk. Ezek közben beszéljük át a felmerülő nyelvi nehézségeket. Az oktatás 9:15-től 12:15-ig van, persze egy fél órás kávészünettel. :D
Délután meghallgattunk egy előadást Dánia történelméről és földrajzáról. Mivel ezt már otthon is tanultuk, kicsit uncsi volt. Vacsi után filmezés volt a program: Hævnen (Egy jobb világ). Mivel többen is láttuk már, inkább biliárdoztunk. (vagyis én csak próbálkoztam :D) Hmm…hát más izgalmas nem történt, úgyhogy jöjjön a szerda.

Az órán folytattuk a novellaelemzést és újságcikket olvastunk. Délután jött az izgalom.

Dee előbb…gondoltam csinálok egy kaja-dokumentációt is. Íme: (ebéd, vacsi)
img_20150812_123900.jpg

img_20150812_182347.jpg

Mint látjátok, ma is nagyon finom volt minden. Van egy kis növényke, amit nem tudok beazonosítani, és elég furi íze van. :D ezen kívül, ami még feltűnt, hogy itt előszeretettel csinálnak olyan salikat, amikben zöldség és gyümölcs is van (paradicsom ribizlivel, jégsaláta ananásszal og så videre...) viszont nem rossz! Azért kicsit reménykedtem, hogy lesz más is fasírton kívül…és imáim meghallgatásra kerültek. : ) Hal volt a vacsi, ééés a híres dán rødgrød med fløde ^^ (amiről viszont elfelejtettem képet csinálni :( ) meg kell tanulnom, hogyan csinálják!

De térjün vissza a délutánra. Utunk Jellingbe vezetett, ahol betértünk a Kongernes Jelling múzeumba. Röviden csak annyit, hogy itt található Öreg Gorm és Kékfogú Harald sírhalma, ill. rúnakövei. Gyönyörű hely! A múzeumban is volt előadás e két viking történetéről, Dánia megalapításáról. Csak pár képet csináltam, mert komolyan mondom, ezt élőben kell látni : ) A múzeum egyszerűen lenyűgöző. Csak megint az volt a baj, hogy sietni kellett vissza… : (
sam_2579.JPG

sam_2581.JPG

Esti program: sport for sjov! A suli tornatermében lehetett baseball-ozni, ping-pong-ozni, focizni. Mi inkább a kevésbé megerőltető „sportokat” választottuk: csocsó, biliárd, és kipróbáltunk egy dán játékot, az ún. kongespil-t. Nagyon szórakoztató játék, és nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. :D

Nah talán ennyit mára…még el kell olvasnom egy újabb novellát. : )

2015\08\12

az első napok :)

Végre egy kis szabadidő, amit a blogolásra tudok fordítani. :) 2 izgalmas és hosszú nap történéseit kéne leírnom a lehető legrövidebben: D

Vasárnap 15:25kor indult a gép. 45-kor még mindig semmi. Kiderült, hogy valami ismeretlen csomagot találtak a gépen, és nem tudják kié-mié. Így a pilóta megkért minket, hogy szálljunk le a gépről és keressük meg a saját csomagunkat. Mikor mindenki felállt és ment volna le, bemondták, hogy megoldódott a gond. Jól kezdődik az út… :D Ezen kívül viszont nem volt semmi probléma, ami azért megnyugtatott. Ryanair-rel utaztam Billundra egy ismerőssel, aki szintén a kurzusra jött. Billund reptere egész pici, úgyhogy el sem lehet eltévedni. :) Mivel nem késtünk sokat, így a buszunkat is elértük, amire keményen mi ketten szálltunk fel. Az út 1 óra volt, és egy kis infó: itt nem tudjátok használni az otthoni diákot. :( Vejen városkában szálltunk le, innen Askov még 2,5 km. Mivel este érkeztük, helyközi busz már nem járt, így Annette kijött értünk. Annette volt a lektorom még a kezdetekkor. :) Este negyed 9 körül értünk ide, még pont időben, hogy ihassunk egy kis aftenkaffe-t :) Ha Dániába jössz, főleg egy højskole-ra, itt a nap minden egyes percében kávézhatsz. Bár ha a jóó erős feketéhez vagy szokva, akkor csalódni fogsz.

Pár szóó a suliról.
Askov Højskole Dánia mondhatni első „népfőiskolája”. Nem akarok belemenni a történelembe, mert így is elég hosszú lesz a mondandóm, de legfontosabb számukra a „közösség” (fælleskab). Hogyan működnek napjainkban az emberi kapcsolatok, annak létrehozása és „ápolása” a közösségi médiákon keresztül. Leginkább csak kurzusokat tartanak itt. A suli területe jó nagy, többnyire nem túl modern, de szép kis lakóépületek vannak. Én speciel a legújabb „koleszben” kaptam szállást. Ez az ún. Ny Rolighed, ami tényleg nagyon széép, és persze jellemző rá a skandi design funkcionalizmusa. 

img_20150809_225231.jpg

És hogy mi is történik ebben a 2 hétben? Ismerkedés, szórakozás és tanulás. Juhuuu :D

Az elmúlt napom elég sűrű volt.
Ami az egyik legjobb dolog számomra: morgensang. Itt Dániában népfőiskolás dolog az éneklés. Minden reggel 8:45-től együtt énekel a csapat, ami nagyon tetszik. Csak lehet annak nem, aki mellettem ül… :D
Tegnap délelőtt egy teszttel indítottunk. Volt egy írásbeli rész és egy szóbeli, ami alapján beosztottak minket csoportokba. Az a jó, hogy van itt minden: teljesen kezdő, kicsit kezdő, kicsit haladó, nagyon jóóó. :D A 3-as csoportba kerültem (a legjobbak ;D). Nagyon örülök neki, mert vannak olyanok a csoportban, akik már majdnem perfektek, és tőlük is sokat tudok tanulni.

Ebéd után begyalogoltunk Vejenbe. Elmentünk a városházára, ahol betekintést kaptunk Vejen Kommune dolgairól. Aztán jött a Kunst Museum. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem nézelődhettünk, hanem a múzeumos néni egy szobor előtt beszélt vagy 20 percet, így a végén már csak rohantunk, hogy azért vessünk pár pillantást mindenre, mivel időre kellett (volna) visszaérnünk.  Bár lehet csak az álmosság miatt nem élveztem annyira… :D

 sam_2569.JPG

Minden nap 18:15kor van vacsi. Észrevétel: ha nem szereted a halat és a sok sok sok zöldséget, akkor javaslom a boltot :D Én szeretek minden ételt (majdnem mindent), így örülök, hogy ki tudok próbálni új ízeket.
Este pedig hyggeaften volt. Ez is egy olyan „dános” dolog. Megint énekeltünk, beszélgettünk, és természetesen a kávé sem maradhatott el. Ami még nagyon jó szerintem, hogy közvetlenek a tanárok. Odajönnek hozzád, beszélnek veled, mosolyognak és lazulnak. És persze játszottunk is…újabb dános dolog :D csoportokra lettünk osztva, mindenki kapott egy H. C. Andersen mesét, amit elő kellett adnunk úgy, hogy nem beszélhettünk. :D Nekem nagyon tetszett, mert összehozta az embereket. Jókat nevettünk. =)

És még ezek után összeültünk sörözni :] Ha már Askov-ban vagyunk, ahol a közösségépítés a legfontosabb, nehogy már egyedül üljön mindenki a szobájában :D Nem is írok róla többet, elég, ha egy képet mutatok :D

img_20150810_231152.jpg

2015\08\10

Hej!

Üdvözlök mindenkit a blogomon! :)

Tulajdonképpen ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megörökítsem újabb kalandomat Dániában. Jogosan kérdezhetnétek, hogy akkor miért nem írok naplót?! Gondoltam, ha már leírom, hogy hova jöttem, mi történik velem, milyen érzés távol lenni otthonról, akkor megosztom ezeket a gondolatokat Veletek is. Így ösztönözve Titeket, hogy látogassátok meg ezt a szép országot, illetve ha a sulitokban lehetőségetek van pályázni külföldi kurzusokra, miért gyertek az Askov Højskole-ra. ^^

Az élménybeszámoló mellett infókat is leírok majd, ami megkönnyítheti a kiutazást illetve az itt eltöltött napokat azoknak, akik még nem jártak Dániában. 

Egyelőre ennyit...most rohanok, vár rám egy 5 km-es túra a városban. :D

Hav en god dag!

utazás Dánia Vejen

süti beállítások módosítása